2014. december 2., kedd

Második nap



Bár a mai nap esős, szürke és szomorú, a mai mese próbál egy kedves kis varázslatot csempészni az adventi időszak második napjára. Katalint egy csipke terítő ihlette a megírásra, majd beküldte pályázatunkra, így az olvasók itt olvashatják először.

Bánfi Katalin
A csodálatos hópehely

Tündének furcsa álma volt. A szomszéd ház kertje csodálatos patakká változott, óriás vízkerekek forogtak benne, a partot az idei tél első hava lepte, melyből a nyárról itt maradt rózsák és a tavaszt hirdető krókuszok néztek ki merészen.
A sok furcsaságot a konyhából beszivárgó bundás kenyér illata űzte ki a kislány fejéből, de érezte, a mai nap különleges lesz. Kipattant az ágyból s ahogy szokta, első pillantása az ablakban magot csipegető cinkékre esett. Ott is voltak kedves barátai, akik dideregve köszöntek felé. És ekkor Tünde valami szokatlant látott megvillanni a levegőben. Hófehér volt, csillogó, mint a legszebb kavics, amit a kislány a tópartján talált, s melyet a játékai között megbújó kincses ládájában őrzött. Volt abban még virágszirom, legszebb színű ceruzájának a hegye, egy toll a cinkéktől, s egy varázspálca a Legók közül.
S ahogy a csillogó fehér valamit bámulta, egyszer csak meglátott még egyet, és még egyet és egyre többet és sokat és már nem is látott mást, csak a fehér apró szépségek néma táncát. Hiszen esik a hó! döbbent rá hirtelen, s ujjongva, kiabálta testvérének a nagy hírt. De nem volt türelme Petire várni, hanem felöltözött, s szaladt ki a hóesésbe, kacagva bámulta az eget, s próbálta tenyerébe kapni a légi tüneményeket.
Az egyik hópihe megakadt a szempilláján. Majd nőni kezdett s tündérlánnyá változott. Ruhája fényes fehér volt, s olyan szépséges, mint a napfényben megcsillanó pókháló. Ezüst és arany színű haját fehér rózsaszirom fedte. S ahogy táncra kelt a levegő vibrált és örömmel töltötte el a szívet. Tünde is vele táncolt, s csak forgott körbe - körbe, miközben szitált rá a finom hó, mint a nagymama süteményére hulló édes porcukor. Sokáig tartott ez az elvarázsolt boldogság, de akkor hirtelen kisütött a nap, ahogy jött, úgy hirtelen elállt a hóesés, s a Tündérlány integetve távolodott.
- Látlak még? – kérdezte Tünde kissé szomorúan.
- Karácsonykor újra találkozunk – hallotta a hópihe kedves hangját.
Tünde azóta még inkább számolta a napokat a naptárban. Eddig is várta a fenyőfás, gyertyafényes, csodákkal teli ünnepet, de most még inkább. Különösen azért, mert a találkozás óta egyszer sem esett a hó. Hiába nem kellett óvodába menni, a szánkó csak álldogált magányosan az udvari lakban. S hamarosan eljött a nap, amikor márcsak hármat kellett aludni karácsonyig. Mindenki az ajándékokról álmodozott, de Tünde nem árulta el senkinek, ő valójában kire vár. Esténként az ablakba állt, felnézett a csillagokra, s remélte a hópihék legszebbikét.
Eljött a karácsony. A konyhából kalácsillat szállt, a szobában égig ért a fenyőfa, rajta piros gömbök, gyertyák, alatta színes csomagok, masnival átkötve. De hó nem sok, de még annyi sem esett. Búsult is Tünde, úgy érezte elfelejtették. Hiába kérdezte mindenki mi a baj, hiába próbálták felvidítani az új játékokkal, ő csalódott volt.
Ahogy így lógatta az orrát, a nagymama szobájából valami különös zenét hallott. Beosont hát hozzá. A nagymama a fotelben ült, s valamit varrogatott.
- Ó hát megjöttél? – mondta örömmel a nagymama. – Akkor végre odaadhatom az ajándékod. S egy kis selyempapírcsomagot nyújtott át. Tünde kibontotta, s egy szépséges Tündérlány volt a papírban, melyet a nagymama horgolt titkokban. Hajszálvékony ruhája volt, csillogó szeme, mely mintha Tündére kacsintott volna. – Neked horgoltam, tetszik? – kérdezte a nagymama, s Tünde ahogy körülnézett, meglátta a polcokon a kis terítőket, melyek mint a hópihe vagy mint a mesebeli pókháló virítottak. S elég volt rájuk nézni, máris elrepítettek egy csodás világba, ahol Tündérek laknak kastélyokban, egyszerre van tél, tavasz, nyár. ősz, s egyáltalán, bármi megeshet. 

Vége
. ..................................................................................................

Az első nap kézműves tanulsága az volt számomra, hogy a gyermekekre nem lehet és nem is szabad ráerőltetni az ötleteinket. A mi naptárunkban a tegnapi "feladat" egy adventi koszorú elkészítése szerepelt a beteg keresztanyámnak, de az az igazság, hogy 10 perc után már egyedül szorgoskodtam az asztalnál, ugyanis a gyermekeim teljesen mást akartak csinálni.... Ezért taktikát váltok és csakúgy leülök az asztalhoz kézműveskedni, nem hívom őket, nem erőltetem az ötleteimet, csak várok és biztosan tudom, hogy 10 perc múlva már ott csipognak körülöttem:) De ha nem, az sem gond! Egész nap a suliba és a bölcsibe számukra is megterhelő lehet, szükségük van egy kis szabad és kötetlen játékra, amit nem irányít senki és nem erőltet senki, így kedves olvasó, kérem, hogy Ön se tegye! Hagyja, hogy egy kicsit most ő diktáljon, lássa, érezze, hogy mire van szüksége a gyermekének és ha az épp nem a kézműveskedés vagy egy újabb gyakorló feladat, hagyja, hogy egy kicsit szabad legyen.

A mai meséhez azt hiszem jól illenek a hópelyhek, erre kerestem Nektek ötleteket és ez inspirál majd bennünket is, hogy díszben pompázzanak majd az ablakaink.
Az ötleteket az interneten találtam, de ez semmit nem von le az értékükből, hisz sokan ma már csak itt keresünk némi inspirációt. Remélem ez a sok papír hópehely előcsalogatja majd az igaziakat is:)

További ötletek: 
http://gyereketeto.hu/kezmuvesek/hopehely-teritopapír hópehely terítő
http://www.kreativvagyok.hu/unnepek/karacsony-dekoracio---hoeses-imitacio--uvegmatrica-/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése